Az egyik magyar filmes rendőr Csupati őrmester bőrébe bújhatunk Budapesten a Madaras József téren. Az egykori Kántor című sorozat bűnügyei elevenednek meg a parkban és invitálnak kalandra minden okostelefonnal közlekedőt. A játékban maga még a legendás kutya Kántor is segítségünkre lehet.

Réthely- Pikkel Tamásprojektfelelős- elmondta, hogy a nyomozáshoz szükséges számozott táblák jelennek meg a nagy méretben a téren elhelyezve, és ehhez applikációt fejlesztettek ami egy virtuális applikációs síkon egészíti ki az installációt. A  készítők hat darab bűnjelek rejtettek el a területen ezeket felfedezve érdekességet olvashatunk a környékről a helyszín névadójáról és a filmről is.

Kb 30 perc alatt minden kipróbálható az applikáció a táblákon található ujjlenyomat leolvasással derülnek ki az információk a nyomozáshoz szükséges dolgok. Madaras József legnagyobb szerepe a Kántor sorozatban volt, így evidens hogy ide került az installáció.

Virtuális Kántor

Ivanics André -AR-fejlesztő- elmondta, hogy az applikációban több részben is nyomozhatunk Kántor segítségével és utasítást adhatunk az applikáció segítségével, mely Madaras József hangján szól a kutyához. Valóban Kántorral dolgozunk, a kitömött kiállított kutyát scanneltékbe 3D scannerel.

Május végéig várja az installáció a látogatókat de az applikáció később is használható

Vélemény, hozzászólás?
You May Also Like

Járdajavításnak indult

Járdafelújításból barlangászás lett a II. kerületben.

Fordított nap – Ahol a gyermekek irányítanak –

2018.11.20.                       …