Az iskolai erőszak és zaklatás elleni küzdelem nemzetközi napján számot kell vetni azzal, hogy ma Magyarországon legalább 6500 diák nem jut iskolapszichológusi segítséghez, ami az LMP – Magyarország Zöld Pártjának közérdekű adatigényléséből derült ki.

Az LMP vallja, hogy az erőszak semmilyen területen sem elfogadható, hisz abban, hogy minden formája megelőzhető. Az iskolaőrök alkalmazása pótcselekvés, helyettük az intézményeknek szerves részei kell legyenek a pszichológusok, iskolai szociális munkások, segítő szakemberek, akik a diákoknak, tanároknak és a szülőknek egyformán segítséget nyújtanak a konfliktuskezelés, az erőszakmentes kommunikáció alkalmazásában, valamint a mentális problémák kezelésében.

Az iskolai bántalmazás sokkal inkább „intézményi”, közösségi, mint egyéni probléma, amelynek kezeléséhez nem csak a diákokat, de a pedagógus közösséget is be kell vonni. Ehhez biztosítani kell a megfelelő munkabéreket és munkakörülményeket a pedagógusoknak és a szakembereknek.

Az internetes zaklatást sem szabad félvállról venni, a jelenség ugyan nemcsak a gyermekeket érinti, de egyértelműen rájuk a legveszélyesebb. Az internetes zaklatás sajnos nem minden formája teljesen törvénybe ütköző vagy büntethető ezért edukációs programokkal, felvilágosítással kell megvédeni a gyermekeket.