A helyi önkormányzatokért felelős miniszter által az „Önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések támogatása” címmel meghirdetett felhívásra 2019-ben nyújtott be pályázatot Szentgotthárd Város Önkormányzata azzal a céllal, hogy a szentgotthárdi kolostorépület ablakait felújítsa, cserélje. A ciszterek által az 1740-es években épült kolostor ablakait az időjárás és az évszázadok igencsak kikezdték, mára már nagyon rossz állapotban vannak.

A projekt benyújtásával egyidejűleg elkészültek a felújításhoz szükséges tervek is, illetve az örökségvédelmi engedély is már rendelkezésre áll.

A pályázat kedvező elbírálásban részesült. A projekt teljes költsége 22.115.404,- Ft, ebből az Önkormányzat 11.182.702,- forintot (50%) biztosít önrészként. Ebből az összegből az épület keleti homlokzatán és délkeleti sarkán található ablakok felújítása valósul meg, de nem csupán az itt található irodahelyiségek, hanem a refektórium és az emeleti tanácsterem nagy ablakainak felújítása is megtörténik, az ablakrácsok és spaletták felújítására is kiterjedően, megjelenésében a régihez hasonló kivitelben, kovácsoltvas vasalatokkal.

Az asztalos munkák elvégzésére az Önkormányzat beszerzési eljárást folytatott le, amelynek keretében – a Közbeszerzési Bizottság döntése alapján – a szentgotthárdi László Tibor egyéni vállalkozó nyújtotta be a legkedvezőbb ajánlatot.

Huszár Gábor – Szentgotthárd polgármestere és László Tibor – Asztalos – aláírják a szerződést.
Fotó: Szentgotthárd Önkormányzata

2020. február 21-én írták alá a kivitelezésre irányuló vállalkozási szerződést, amelyben a vállalkozó a felújítást mindösszesen 14.533.704,- Ft + ÁFA összegért, 2020. június 30. napjáig valósítja meg azzal, hogy a folyamatosan működő Közös Önkormányzati Hivatalban a kivitelezési munkát az Önkormányzattal előre egyeztetett módon, időpontban és helyiségekben végezheti majd.

Az Önkormányzat a felújításokkal párhuzamosan már pályázatot készít elő a déli- és nyugati homlokzati ablakok cseréjére is.

Huszár Gábor polgármester elmondta, az Önkormányzat elhatározta, hogy lehetőségeihez mérten önerőből és pályázati forrásokból kis lépésekben hozzálát a kolostorépület felújításához, ennek egyik állomása ez a projekt. Korábban – szintét pályázati forrásból – már megvalósult a Refektórium falburkolatának felújítása, önerőből pedig a folyosók bútorzata cserélődött le. 

You May Also Like

Tévéfilmsorozat készül Boldog Brenner János életéről – Aláírták az együttműködési megállapodást

SZENTGOTTHÁRD – Tavaly ősszel kereste meg Szentgotthárd Város Önkormányzatát Szilágyi Andor rendező…

Lezárult az ipari park alapfejlesztése

elentős mérföldkőhöz érkezett a Szentgotthárdi Ipari Park fejlesztésére irányuló projekt. A szakszerű kivitelezési munkák befejezésének eredményeképp elkészült Vas megye legnagyobb ipari alapinfrastruktúra fejlesztési beruházása. Az átadóra – az esős időjárás miatt – a Refektóriumban került sor, amelyen Huszár Gábor polgármester és V. Németh Zsolt miniszteri biztos, a térség országgyűlési képviselője ismertette a projekt részleteit és eredményeit.