Kilónként 850 forintos őszi pontyárban állapodott meg a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (Ma-Hal) a Magyar Országos Horgász Szövetséggel (Mohosz). Ez a költségek emelkedéséhez viszonyítva csekély mértékű növelés az egy évvel ezelőtti 760 forintos árhoz képest. Ez egyben azt is jelenti, hogy az ősszel szokásos, 25 százalék körüli áresés idén nem valósul meg, de veszteségeiknek így is csupán körülbelül a felét sikerült elismertetniük – mondta a Világgazdaságnak Lévai Ferenc, a Ma-Hal szóvivője.

Az idei katasztrofális év volt a haltermelők számára, a Dunántúlon tavasszal rendkívül vízhiányossá váltak a tavak, a hűvös időben és a kevés vízben csak tengődtek a halak, így a kora tavaszi természetes hozam elmaradt. Májusban ugyan megjött a csapadék, de nem tudott lefolyni a tavakba, nyáron, a nagy melegben pedig tovább apadt a víz, a napi párolgás a másfél-két centimétert is meghaladta. A sekély, felmelegedett, oxigénhiányos vízben a halak egy része elpusztult, ráadásul a kiszáradó vízfolyások és az alacsony vízszint következtében a védett madarak is kedvükre lakmározhattak a halastavakból. A nagy kócsag és a szürke gém is nyugodtan sétálgatott az ötvenhektáros tavak közepén a 40-60 centire apadt vízben – írta le Lévai Ferenc az akkori helyzetet, amelyben becslések szerint 600-800 mázsa hal pusztulhatott el.

A tartási körülmények romlása mellett az átlagosan 40 százalék körüli mértékű takarmánydrágulás is sújtotta a halászokat, miközben a termelési költségeik 40-42 százalékát a takarmány teszi ki. Mintegy 30 százalékkal drágult a gázolaj, és a munkabérek 14-16 százalékos emelkedése is nehezítette a gazdálkodást. A beruházások is ellehetetlenültek, a faanyag ára például a triplájára nőtt. A Ma-Hal ebben a helyzetben is betartotta a Mohosszal kötött tavaszi szerződést, a hazai pia­con nem alakult ki halhiány, minden horgászegyesület megkapta a halát, és a belpia­con is mindenütt ott voltak a hazai halak – hangsúlyozta a szóvivő. Mindez annak ellenére történt így, hogy akár kilónként 50-70 forinttal többért lehetett volna eladni a halat például Romániába, ahonnan folyamatosak a megkeresések, sőt egész Európára jellemző a halhiány.

Lévai Ferenc szerint a kilátások nem túl rózsásak, éles árverseny van a piacon, és az európai halászatban hiányoznak a területalapú, illetve a termeléshez kötött támogatások. A vizes példánál maradva: egy hektár rizs a gazdának 160 ezer forintot hoz területalapú támogatásként, pedig egy rizstermelő ugyanúgy a vízzel bánik, a növény pedig kezelhetőbb, mint a halak – mondta. – Romániában is hasonló a helyzet, sokan fel is adták a halászatot, és felszántották a kiszáradt tavai­kat, mert kukoricával például egy év alatt megkereshetik azt, amit halászattal öt év alatt, de már Magyarországon is tudok körülbelül száz olyan hektárról, amelynek a gazdája azt mondta, hogy inkább kukoricát vet. Garantáltan tíz tonna fölött lesz a termése a termékeny iszapban, és a területalapú támogatással együtt lényegesen jobban jár, tizedannyi munkával – emelte ki. Mindezek ellenére szerinte, bár érthető ez a reakció is, nem abbahagyni kell a termelést, hanem új utakat keresni, például alternatív halfajokkal.

Vélemény, hozzászólás?