2021. November 30. -Tuesday- 20:55

Leszerelik a régi szirénákat.

2019. augusztus 10. -szombat- 20:15

2019. augusztus 10. -szombat- 20:15

Már csak egy fémoszlop maradt a templom és az óvoda között az egykori légvédelmi szirénából Olaszfán. Leszerelte a katasztrófavédelem, a helyére kamera kerülhet.

Balogunyomban is van légvédelmi sziréna,bár nem működőképes mint az Olaszfai sem volt az,így leszerelték a napokban. Helyi emberek visszaemlékezéséből rémisztő hangja volt. Idézi fel emlékeit a 83 éves Horváth Istvánné Olaszfai lakos. 1944 őszén templomi ruhákat teregettek,amikor megszólalt a sziréna, majd jött a búgás, repülőgép, és nem mesze dobta le a bombát.
Most már nem szólhat a sziréna,hiszen leszerelték. Kérdésemet 2018.Május 8.-án elküldtem a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatósághoz,hogy működőképes-e a Balogunyomi légoltalmi sziréna. Pár nap múlva kaptam a választ,hogy az Igazgatóság Informatikai Osztály tájékoztatása szerint nem működőképes. Olaszfán kamerákat telepítenek az oszlopra, mert a sziréna a Katasztrófavédelem tulajdona addig az oszlop közterületen áll, tehát az önkormányzaté. A már működésképtelen eszközöket tehát leszerelik, de a sziréna egy része múzeumba kerülhet,a többit megsemmisítik.  Vas megyében Sárváron, Szombathelyen, Körmenden , Kőszegen, Répcelakon, Sitkén, Szentgotthárdon és Olaszfán bontják  a lakóssági riasztó rendszert. 

Légoltalmi sziréna Balogunyomban
Fotó: Prím M.

Related Posts

Kigyulladt egy melléképület Sorkifaludon

2021. szeptember 21. -kedd- 18:31

2021. szeptember 21. -kedd- 18:31

Kigyulladt egy melléképület Sorkifaludon, a Kossuth Lajos utcában. A tűzesethez a szombathelyi hivatásos tűzoltók érkeztek ki, akik négy vízsugárral megkezdték...

Két földrengés Répcelak térségében

2021. szeptember 18. -szombat- 10:42

2021. szeptember 18. -szombat- 10:42

Vas megye – Az ELKH Földfizikai és Űrtudományi Intézet Köveslihethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium közleménye szerint 2021-09-18-án 5:07 perckor és 6:47...

Szeptemberben tűzoltó FIC és TFA

2021. augusztus 12. -csütörtök- 16:09

2021. augusztus 12. -csütörtök- 16:09

Vas Megye – Egy év kihagyás után, 2018 és 2019 után 2021-ben is a Vas megyei Bükfürdőn rendezik meg a...

Megyei tűzoltók segédkeztek

2021. július 12. -hétfő- 09:31

2021. július 12. -hétfő- 09:31

Több mint négyszáz lakóházat rongált meg a péntek esti vihar Sellyén. A legnagyobb károkat a jégverés okozta, számos pala- és...

Kerti sütést hitt égetésnek

2021. június 21. -hétfő- 22:01

2021. június 21. -hétfő- 22:01

Tűzesethez riasztották a Jáki és Szombathelyi tűzoltókat.

Comments
Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük