Egyszerűbben, és az eddiginél szélesebb körben férhetnek hozzá a diákok az unió legsikeresebb tanulmányi programjához, az Erasmus+-hoz. Az Európai Parlament Kulturális és Oktatási Bizottságának jelentése a program költségvetésének háromszorosára emelését javasolja, hogy minél többen kapcsolódhassanak be a programba – nyilatkozta Bocskor Andrea, a szakbizottság néppárti alelnöke a Kossuth rádió Európai idő című műsorának.

Az Európai Unió legsikeresebb programjáról van szó, amely már kilencmillió emberhez jutott el összesen – mondta a politikus, majd hozzátette: sokan jeleztek vissza, hogy bonyolult és nehéz a hozzáférhetősége.
Ismertette: általában olyan diákok vesznek részt benne, akiknek kiemelkedő a tanulmányi eredménye vagy a szervezési készsége, és azok az iskolák, amelyek nyitottabbak, ezáltal jobban értesülnek a lehetőségekről.
A fentebb említett jelentéssel az Európai Parlament megpróbálja felhívni a figyelmet, hogy a lehetőségeket szélesebb körben is hozzáférhetővé kelt tenni olyanok számára is, akik bármilyen szempontból hátrányos lakóhelyről származnak, esetleg fogyatékkal élnek.
A jelentés szerint a program új elemekkel is bővülhet, például a „Fedezd fel Európát!” elnevezésűvel, amely a 18 évesek számára nyújt utazási lehetőséget. Egy másik ilyen újdonság az európai egyetemek hálózata, amelynek révén egy képzés akár több intézményben is elvégezhető anélkül, hogy bármilyen probléma lenne a kreditátvitellel, a tanulók pedig nemzetközi tapasztalatokat és tudáshátteret szerezhetnek, amely tovább emeli a képzés minőségét – fogalmazott.Hozzátette: Szakképzési Kiválósági Központokat hoznak létre, amely a szakképzés fontosságára irányítja a figyelmet.
Bocskor Andrea komoly sikernek tartja, hogy megfelelő figyelmet kapnak a nyelvtanulási lehetőségek, és úgy véli: fontos, hogy a diákok ne csak az elterjedt, hanem a kisebbségi, veszélyeztetett és a jelnyelvek felé is nyitottak legyenek, az ehhez szükséges lehetőségek kiépítése szintén a program feladata.
Vélemény, hozzászólás?
You May Also Like

Izgalmas és színes gyereknapi programokkal készülnek a nemzeti parkok

Extra szafari, kézműves foglalkozás, kenutúra a hazai nemzeti parkok igazgatóságok kínálatában, ugrálóvár,…

Nagyságrendet lép az ország elektromosautó-töltőben

2019.05.09. – Elindult a hálózat kiépítése, csütörtökön Nyíregyházán átadták azelső olyan elektromosautó-töltőállomást,…

Elszaporodtak a patkányok.

Patkány Balogunyomban.Foto: Prím M / mobil / Többén jelezték a képviselők és…

Te Is Szedd!

2019.02.25. 20:00                     …