péntek, július 3

A Nyugat‑dunántúli Vízügyi Igazgatóság közleménye szerint jelenleg nincs üzemeltetője az Abért‑tavi kutyastrandnak, miután felmondták a megállapodást a Közösen a Kutyákkal Egyesülettel. A civil szervezet évek óta nem teljesítette a vállalt fenntartási feladatokat, az egyesület pedig 2021-ben meg is szűnt.

A kutyastrandot még 2019-ben hozták létre: a vízügy, az illetékes nemzeti park és a horgászok együttműködésével egy csaknem 2400 négyzetméteres területet kerítettek körbe, amelyet teljesen elzártak más partszakaszoktól. Ez volt az első hivatalos kutyastrand Szombathely 100 kilométeres körzetében. A kezdeti időszakban rendezvényeket is tartottak, például a Kutyastrandok Éjszakáját, ám a koronavírus-járvány után az üzemeltetés fokozatosan leállt.

A vízügy közleménye szerint az egyesület hosszú időn keresztül nem látta el a vállalt feladatokat, ezért a hatóság felmondta a szerződést. Többször próbáltak új üzemeltetőt találni, de eddig sikertelenül. Hozzátették: a kutyastrand fenntartása jogszabály szerint nem tartozik az igazgatóság feladatai közé.

A hatóság arra is felhívja a figyelmet, hogy a közelmúltban lakossági jelzések érkeztek gombás fertőzések lehetőségéről, amelyek a kutyák fürdetésével hozhatók összefüggésbe. Bár a vízügynek nincs hatásköre a bejelentések kivizsgálására, fontosnak tartják a kutyatartók tájékoztatását. A terület használatát ezért kizárólag saját felelősségre javasolják, és arra kérik a gazdikat, hogy fokozottan figyeljék kedvenceik egészségi állapotát.

A hőség a kutyákat is megviseli, a meleg vízben pedig gyorsabban szaporodhatnak a kórokozók.

Share.
Exit mobile version