Utca viselheti majd Törőcsik Mari nevét

VELEM – Velem község képviselőtestülete úgy döntött, utcát neveznek el Törőcsik Mariról – írja a Blikk. A színésznő élete utolsó éveit ugyais a településen töltötte. Bakos László polgármester a lapnak elmondta, nem átneveznek egy közteret, hanem egy új utcával bővül a település. A javaslat az utca névadásáról nem ütközött ellenvéleménybe a testületi ülésen, egyhangúan szavaztak a képviselők.

A polgármester tervei között szerepel, hogy szobrot állítanak a színésznőnek, ugyanakkor idén ez még nem valósulhat meg, mert ez minimum ötmillió forintba kerülne, és a költségvetésükből nem telik.

Bakos korábban azt is tervezte, hogy Törőcsik egykori otthonát emlékházzá alakítsák. Egyelőre semmilyen konkrét egyeztetés nem történt az örökösökkel, de az is érthető, ha úgy döntenek, hogy eladják a házat – mondta. A ház piaci értéke 50 millió forint körül lehet, ez pedig nem férne bele a község büdzséjébe. Egy emléktábla viszont feltehetően kerül majd a művésznő egykori otthonára.

Közterület már viseli Törőcsik Mari nevét, a fővárosban egy parkot neveztek el róla a Feneketlen-tó mellett.

A színésznő emlékét nem csak Velem, illetve Budapest, de a kormány is őrizni kívánja: Pélyen, a színésznő szülőfalujában 1,8 milliárd forintból alakítanak ki emlékházat.

Vélemény, hozzászólás?
You May Also Like

Fákat döntött, Tetőt szaggatott a vihar a megyében

Károkat okozott a vihar a megyében

Nyugdíjba vonult a kapitány

Dr. Tiborcz János r. vezérőrnagy negyvenkét év hivatásos szolgálat után fejezte be rendőri pályafutását. A rendőrfőkapitányi feladatok ellátásával Magyarország belügyminisztere 2022. június 1-jével dr. Tánczi Tibor r. ezredest, bűnügyi rendőrfőkapitány-helyettest bízta meg.

Június 1-től autóbuszos és vasúti utazásra is érvényesek a közlekedési bérletek Kőszeg és Szombathely között

Újdonságot vezet be a GYSEV Zrt. és a Volánbusz Zrt. a Vas…