Egy budapesti modellező özvegye úgy döntött, hogy férje különleges gyűjteményének legjobb helye Szombathelyen van. A fővárosban élő Rudnainé Kajtár Klára ma délután a szombathelyi Smidt Múzeumnak ajándékozta néhai férje, Rudnai Béla (1940–2018) villamosvasúti modelljeit és makettjeit.
Rudnai Béla – bár Budapesten élt, Vas megyéhez is kötődött – 2001 és 2005 között készítette el a szombathelyi villamosvasút (1897–1974) valamennyi kocsitípusának működőképes modelljét, valamint két épület makettjét: a Kálvária utcai remízt és az Éhen Gyula téri végállomás pavilonját. A modellek elkészítéséhez Kalocsai Péter szombathelyi történész kutatásait vette alapul.
Az egykori szombathelyi 1000 mm-es nyomtáv arányos megjelenítéséhez Rudnai TT síneket használt, míg a motorkocsikhoz TT kéttengelyes modellmozdonyok alvázát találta a legmegfelelőbbnek. A belső tér részletes kidolgozására azonban a beépített villanymotorok miatt nem nyílt lehetősége.
A modellező tervei között szerepelt egy diorámás terepasztal megépítése is, amely a szombathelyi villamos jellegzetes pályaszakaszait mutatta volna be. Az asztalt 30 cm széles és 1 méter hosszú panelekből képzelte el, villamospályával, közúttal, valamint háttérként panorámafotókkal a város jellegzetes épületeiről – ez utóbbiak sajnos nem készültek el. A terepasztalhoz azonban már rendelkezésre álltak a szükséges kiegészítők: TT sínek, váltók, kapcsolótáblák, megállóhelytáblák, felsővezeték-tartó oszlopok, figurák, műfű, vezetékek és útburkolat.
Modellek
Rudnai Béla összesen 11 db HOe, azaz 1:87 méretarányú szombathelyi villamosmodellt készített. A cégjelzésük – az eredeti járműveknek megfelelően – 1897-től V.E.M.R. (Vasvármegyei Elektromos Művek
Rt.) és 1950-től SZVV (Szombathelyi Villamosvasút Vállalat).
1. V.E.M.R. 1 pályaszámú motorkocsi
A svájci gyártású villamos motorkocsit 1897-ben állítottak forgalomba és 1953-ban selejtezték le. A zöld színű favázas, vaslemezborítású villamos a 2 fős személyzeten (vezető, kalauz) kívül 36 (18 ülő és 18 álló) utast fogadhatott be. E motorkocsihoz lehetett hozzácsatolni a 12-es pályaszámú pótkocsit.
2. V.E.M.R. 12 pályaszámú pótkocsi
A villamos pótkocsit a Roessemann és Kühnemann Koppel Arthur-féle vasutak budapesti cége gyártotta. 1900-ban állították forgalomba. A favázas, vaslemezborítású, körülbelül 39 fő befogadóképességű zöld színű pótkocsiban 14 ülő- és kb. 25 állóhely volt. A járatsűrítés érdekében 1901-ben motorkocsikká építették át a járművet. E pótkocsit vontathatta az 1-es pályaszámú motorkocsi.
3. V.E.M.R. 11 pályaszámú motorkocsi
A V.E.M.R a 11-es pótkocsiját – pályaszáma meghagyásával – 1901-ben a V.E.M.R. műhelyében motorkocsivá építették át. A favázas, vaslemezborítású – elején postaládával ellátott – zöld színű villamosok 36 (18 ülő és 18 álló) utast fogadhattak be a 2 fős személyzeten kívül. 1953-ban vonták ki a forgalomból.
4. SZVV 16 pályaszámú motorkocsi
Az 1901-ben pótkocsiból (V.E.M.R. 11 pályaszám) helyben épített motorkocsit, az 1920-as években 6-ra számozták át és sárgára festették. 1950-ben kapta az új cégjelzését: SZVV, 1951-ben pedig a 16-os pályaszámot. A 36 fő befogadóképességű villamos motorkocsit 1953-ban vonták ki a forgalomból.
5. SZVV 5 pályaszámú motorkocsi
A Ganz gyár 1927-ben eredetileg benzinmotorral gyártotta ezen
acélvázas járművet és Budapesten, mint sínautót üzemeltették a feszültségmentesített villamosvonalakon, például a felsővezetékek
karbantartásakor. Az 1940-es évek elején villamos pótkocsivá, majd 1951-ben az SZVV részére 1000 mmes nyomtávolságú villamos motorkocsivá építették át. Az 1951-től 1974-ig Szombathelyen szolgált sárga színű jármű befogadóképessége 47 fő (14 ülő-, 33 állóhely) volt.
Jelenleg budapesti pótkocsiként kezdték el felújítani, hogy nosztalgiajármű lehessen belőle a fővárosban. E kocsitípusból az 1-es pályaszámú a Smidt Múzeum udvarán látható.6-7. SZVV 6 és az SZVV 7 pályaszámú motorkocsik
E villamosokat – eredetileg pótkocsikat – a Ganz gyár 1897-ben gyártotta és Budapesten állították forgalomba. 1902-ben és 1903-ban motorkocsikká, 1925-ben ismét pótkocsikká alakították át őket. Majd 1952-ben 1000 mm-es nyomtávolságú villamos motorkocsivá építették át az SZVV részére. A 48 fő (12 ülő-, 36 állóhely) befogadóképességű sárga színű acélvázas járművek 1953-tól 1974-ig szolgáltak
Szombathelyen. A 6-os pályaszámú a Szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeumban látható. A 7-es pályaszámút 1976-tól 1992-ig Szombathelyen a Forradalmi Múzeum udvarán őrizték. Mivel az épületet akkor visszakapta a püspökség a Vas Megyei Múzeumok Igazgatósága eladta egy helyi vállalkozónak.
Jelenleg a Kámont Oladdal összekötő út mentén egy magántelken áll.
8. SZVV 11–12 pályaszámú ikerkocsi
A Budapesten 1958-ban gyártott két kéttengelyű acélvázas motorkocsit állandó merev csatolással kötötték össze, ezáltal váltak ikerkocsivá. A sárga színű ikerkocsi 98 fő (24 ülő-, 74 állóhely) befogadóképességű volt. A peronokat az utastértől görgős felfüggesztésű kettős tolóajtókkal
választották el. 1958-tól 1974-ig közlekedett Szombathelyen, utána szétbontották.
9. SZVV 17–18 pályaszámú ikerkocsi
A Budapesten 1963-ban gyártott két kéttengelyű acélvázas motorkocsit állandó merev csatolással kötötték össze, ezáltal váltak ikerkocsivá. A sárga színű ikerkocsi 98 fő (24 ülő-, 74 állóhely) befogadóképességű volt, amelyben a peront és az utastértől paravánfal választotta el, valamint a lépcsőket is takaró ajtókkal látták el. 1963-tól 1974-ig közlekedett, utána szétvágták.
Makettek
10. A remíz makettje
A Kálvária utca végén épített 750 m2 alapterületű új remíz felülvizsgálatát 1914. december 30-án tartották meg. Az új kocsiszínre a használatba vételi engedélyt Szombathely Város Tanácsa 1915. január
20-án adta meg. A forgalmi telepre 4 vágány vezetett, amelyek a remízbe futottak be.
11. Az Éhen Gyula téri villamosvégállomás pavilonjának makettje
1961-ben a villamos végállomását áthelyezték a vasútállomás épületének déli szárnya mellől az Éhen Gyula tér középső részére. 1963-ban adták át az új villamosvégállomás épületkomplexumát, amelyben váróterem, könyv- és hírlapárusító helyiség, telefonfülkék voltak. A pavilon 2024-ig állt, ez évben elbontották.
